A Soter Praxis Gyakorló Központ

Intézményünk, a Soter Praxis Gyakorló Központ alapvető célkitűzése, hogy a tanulók elméleti órákon elsajátított tudása mellé konkrét, hasznosítható gyakorlati ismereteket is nyújtson.

A gyakorlati képzés a szorgalmi időszakban az iskolák – 2020. május 1. előtti jogviszonnyal rendelkező – tanulóival kötött tanulószerződés keretében történik. A nyári összefüggő gyakorlat – ágazati képzésben is – az elméleti oktatást nyújtó iskolával kötött együttműködési megállapodás alapján kerül lebonyolításra. A gyakorlati képzés mindkét esetben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felügyelete mellett zajlik. Mind a tanulószerződéssel rendelkező, mind a nyári gyakorlaton, együttműködési megállapodás alapján részt vevő diákokat pénzbeli juttatás illeti meg.

A minden igényt kielégítő, teljesen felújított épületben a kifutó OKJ-s szakképesítés közül az informatikai ágazat gyakorlati képzéseit tudjuk  megvalósítani. Kiemelkedő technikai felszereltséggel számítógéptermeink (PC, Apple iMac) biztosítékai a magas szintű gyakorlati képzésnek. A tanműhelyekben folyó munkát magasan képzett szakoktatók felügyelete mellett végzik a diákok.

Gyakorló Központ

Ha megtetszett, vegye fel velünk a kapcsolatot!